|
Hit és hiedelem |
A szótárakban található megfogalmazás
szerint a hit nem más, mint egy elmeállapot vagy gondolkodási szokás, amely egy
személybe vagy dologba vetett bizalomban vagy reményben testesül meg.
Ha sikeres szeretnél lenni, hinned kell abban, hogy sikerrel fogsz járni, mielőtt belekezdenél a tevékenységedbe.
Tudom, ez közhelynek hangzik, de ennek ellenére alapvetően fontos.
A sikert nem úgy lehet elérni, hogy akkor kezdünk el sikeres emberként gondolkodni, amikor már sikeresek vagyunk. A sikerhez milliomosokra jellemző észjárással kell rendelkezni - vagyis már most úgy kell gondolkodnunk, mint ha az lennénk, nem pedig csak akkor, amikor már azzá váltunk.
Hogyan legyünk sikeresek, ha nem kezdjük el magunkat sikeresnek tekinteni, és nem gondoljuk azt, hogy sikeresek vagyunk? Ez nem lehetetlen. Eddigi élettapasztalatainkat a hiedelmeinknek köszönhetjük. Most itt az ideje, hogy elkezdjünk foglalkozni néhánnyal e hiedelmeink közül.
A hiedelmeink olyan gondolataink, amelyekre rábízzuk, hogy irányítsák az életünket.
Miért van az, hogy amit az egyik személy kincsnek tekint, azt a másik semmibe sem veszi?
Miért van az, hogy amikor két személy kihívással találja szemben magát, akkor az egyik biztos bukásra számít, a másik viszont, a nehézségben a siker elérésének egyik indokát látja meg?
A legtöbb ember elfogadja a saját kifogásait, és alig képes egyről kettőre jutni az életében. Éppen hogy csak a megélhetésüket képesek biztosítani, szemben azzal a néhány agilis jó összpontosító képességgel rendelkező egyénnel, akik sikeresek - no nem csupán elboldogulnak az életben valahogy, hanem mesteri módon megtervezik és meg is valósítják az életcéljaikat.
A döntő többség hajlamos elhinni, hogy a gyermekkor és a felnőttkori események formálták az életpályájukat. A valóságban viszont nem az események alakítják az életünket, hanem a hiedelmeink és az, ahogyan értelmezzük azokat. Ennek van döntő jelentősége.
Szakíts az önkorlátozó hiedelmeiddel!
Bizonyára ismersz olyan remek személyeket, vagy hallottál olyanokról, akik az elszenvedett sérelmek és veszteségek ellenére győztesen élték túl a megpróbáltatásokat, ahelyett, hogy áldozatként omlottak volna össze.
Gondolj azokra az emberekre, akik háborús viszonyok között éltek, fogságba estek, és akiket fogvatatóik megkínoztak.
Sokan közülük belehaltak a megpróbáltatásokba és voltak, akik öngyilkosságba menekültek. De a foglyok közül néhányan úgy döntöttek, hogy hinni fognak az életükben és az egyéniségük erejében.
Sohasem a környezet számít, és nem az események szokták játszani a döntő szerepet, hanem az, hogy milyen jelentőséget tulajdonítunk ezeknek a történéseknek.
Az a fontos, hogy mi miként tekintünk ezekre a dolgokra, és hogyan értelmezzük azokat, hiszen ettől függ, hogy kik vagyunk jelenleg, és mivé válunk a jövőben. A hitünkön múlik az, hogy belekezdünk-e egyáltalán és megnyerjük-e az életjátszmánkat, vagy a fedetlen lelátón ülve csupán szemléljük a körülöttünk zajló eseményeket.
A hit az, ami elválasztja a nyerteseket a panaszkodóktól és a bajnokokat a tökfejektől!
A hitünk egy vezérlő berendezésként tájékoztat bennünket arról, hogy milyen esemény fog örömöt szerezni számunkra és mi fog fájdalmat okozni.
Bármilyen esemény is történik az életünkben, a következő két gondolat
szokott felmerül a fejünkben:
Ez most örömöt vagy fájdalmat fog nekem okozni? Mit kell tennem, hogy
elkerüljem a fájdalmat, és örömben részesüljek?
Ezekre a kérdésekre adandó válaszunkat a hiedelmeink fogják meghatározni.
A hiedelmeinket azok az általánosításaink befolyásolják, amelyeket az öröm- és fájdalomérzésünkkel kapcsolatban magunkénak vallunk. Cselekedeteinket ezek az általános hiedelmeink vezérlik melyek az életutunk irányát és minőségét is meghatározzák.
"Ha
azt hiszed, hogy meg tudod csinálni, vagy ha azt, hogy nem, - neked lesz
igazad!"
(Henry FORD)
KÉSZÍTETTE: Jeffrey COMBS cikke alapján KAJÁRIK Béla
Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!
KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK
1. Medencefűtés
► Medencefűtés napenergiával. Ingyen melegvíz a medencéjébe. Medencefűtés napkollektor segítségével. Fűtse medencéjét, melegítse a medence vízét napenergiával.
medencefutes.hupont.hu
2. Szállás Mályi-Tó Tavírózsa Üdülőház!
► Észak-magyarországon, Borsod Megyében, Miskolc környékén, Mályi tóparton, Magánszálláshely, Zöld övezetben, Üdülőövezet, Csendes helyen várja leendő vendégeit.
malyiszallas.hupont.hu
3. Munkaerő Bérlés, munkaerő kölcsönzés
► Munkaerő bérlés hatékonyan, olcsó áron. Szakképzett munkaerő. 1 munka ára 1000,-Ft. Munkaerő kölcsönzés referenciákkal.
munkaeroberles.hupont.hu
4. GYORS LAKÁS MEGOLDÁS, ÉPÍTKEZÉS NÉLKÜL.
► A MOBILHÁZHOZ NEM KELL ÉPÍTÉSI ENGEDÉLY, NINCS MEGHATÁROZVA, HOGY MEKKORA TELEKRE LEHET TELEPÍTENI!
mobilhaz-kulcsrakeszen.hupont.hu
5. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
mangotattoo-bodypiercing.hupont.hu
6. Hullámos vasredőny-Sávredőny-Biztonsági rács gyártása és javítása Budapest
► Vállaljuk biztonsági vasredőnyök,sávredőnyök és gördülő rácsok javítását-gyártását,időszakos karbantartását,rugócseréjét,utólagos motorizációját.
meszarosredonyos.hupont.hu
LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).
1. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!
► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!
latogatottsagnoveles.hupont.hu
► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...
dr-nem-doktor.hupont.hu
3. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....
► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..
alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu
► "Ágyúval verébre?!"
reflexiok.hupont.hu
5. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!
► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.
kerites.hupont.hu
6. ZSUZSAMAMA MÁSODIK FŐZŐOLDALA
► Sütés, főzés, kezdőknek és haladóknak. ZSUZSAMAMA ELSŐ FŐZŐOLDALA linkje: http://zsuzsannamama.hupont.hu/
zsuzsamamaketto.hupont.hu
7. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!
► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.
angol-nyelvkonyv.hupont.hu
8. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.
tesztike.hupont.hu
► Ygodny Avast Polska Kontakt – Bezpieczna Pomoc Online
avastkontakt.hupont.hu
10. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT
► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád
ahazanemeladomozgalom.hupont.hu
11. Néhány fontos dolog a lovakról és lovasokról
► Sziasztok!Szeretnétek a lovakról,lovasokról és lovaglásról mindent megtudni,ami fontos?Akkor jó helyen jártok!Igaz még csak most kezdtük a honlapot fejleszteni,de érdemes továbbra is látogatni,mert egyre újabb dolgokat teszünk fel! Jó szórakozást!!!
lovaseslova.hupont.hu
► A múlt és a közelmúlt meglévő és fel nem fedezett értékei mentén érdekesen, informatívan, személyesen. Alapítva: 1997.
radio-es-magnogyujtemeny.hupont.hu
13. Gyöngyhimnusz
► Hollósy Tóth Klára honlapja - Versek, műfordítások, gondolatok
gyongymosoly.hupont.hu
► ,,Légy te a változás, amit látni szeretnél a világban". Organikus pedagógia.Útmutató a családnak...gyakorlati tanácsok,használható tudás!
ovoda.hupont.hu
15. Never Mind *-*
► Sziasztok , megváltoztattuk az oldal nevét. remélem igyis tetszeni fog..sziasztok.
w-attacukorfelho.hupont.hu
16. Vertikális és Horizontális Szélturbinák Katalógusa
► Vertikális és Horizontális szélturbinák szines Katalógusa a nagyvilágból. Redaktion: Peter Borsanyi VAWT-Techniker >>> Savonius-Balaton HUNGARY 2008 - 2019
savonius-balaton.hupont.hu
17. Borsányi Andrea picibaba.hu, hajanalitikus szakértő
► Célom ezen a weboldalon is feltárni a hajzat nem mindennapi titkait.Hajanalitika kicsit másképp!
hajnakvalo.hupont.hu
18. Angyali menedék
► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek
archangelgabriel.hupont.hu
19. BONSAI BOLT- BONSAI WEBÁRUHÁZ - BONSAI SZAKÜZLET- BARANYA MEGYE
► BONSAI BOLT - BONSAI SZAKÜZLET - BONSAI WEBÁRUHÁZ - BONSAI WEBSHOP HUNGARY
bonsaiboltbaranya.hupont.hu
20. EMO
► EMO (az emo nem egy stílus amit követni kell hanem egy életforma amit élni kell)Itt sokmindent megtudhatsz az emokról ha esetleg azakrsz lenni.ui: Akinek nem tetszik az Emoo és akinek negatív véleménye van róla/rólam az takarodjon nagyon gyorsan inn
emo-fajdalom.hupont.hu
21. Kunágota hétköznapi élete,mindennapjai
► Közérdekú információk,hírek,események.Képek a falu életéről.
kisfalum-kunagota.hupont.hu
22. Karnisszerelő gyorsszerviz Budapesten 06209884170
► Karnisszerelés, karnis javítás, leszakadt karnis visszafúrás, új karnis felfúrás. Lakberendezési tárgyak készítése, házhozszállítása, függönyök felszerelése NON - STOP
karnisszerelo.hupont.hu
23. Bontókalapács, akkor GÉPEM kft. Törőfej javítás eladás-BONTÓTÜSKE gyártás.
► Hidraulikus bontókalapács, légkalapács, törőfej javítás, eladás, forgalmazás, törőfej alkatrészek gyártása, forgalmazása, bontótüske gyártás, hidraulikus szerelékek forgalmazása kotrógépekhez.
bontokalapacsjavitas.hupont.hu
► Sziasztok!Itt sok-sok mindenről rakok fel nagyon jó felbontású képeket! Erről az oldalról bármit letölthettek ami megtetszik!!!:) Ha tetszik az oldal, kedvelheted a facebook-on és követheted a twitter-en is!!:)
kingword.hupont.hu
25. Érd info
► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.
erd.hupont.hu
26. My Horses
► Sziasztok lóbarátok! Üdvözöllek benneteket az oldalamon!Itt nevelhetitek álmaitok lovait és ez nem minden sok új információhoz juthattok!A többi már meglepi! Jó szórakozást kíván a szerkesztő!
myhorses.hupont.hu
► ♥GIRLS AND ĐANCE♥
girlsdance.hupont.hu
► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 AZONNAL KÖLTÖZTETÉS Budapest I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII.ÉRD GÖD KEREPES ŐRBOTTYÁN PILISCSABA RÁCKEVE SŰLYSÁP SZÁZHALOMBATTA SZIGETSZENTMIKLÓS TÖKÖL VÁC BÚTOR SZÁLLÍTÁS
lomtalanitasok.hupont.hu
► Ez az oldal a Violettával foglalkozik, ha már itt jársz, nézz kicsit körbe! (Ez az eddigi legjobb Violettás hupont oldal, itt van a legtöbb kép és információ!) Facebook oldalam: https://www.facebook.com/ViolettaHungary2000
disney-violetta.hupont.hu
30. BETEKINTÉS AZ ÓVODAI ÉLETBE - Goró Erzsébet óvónő
► " Gyermekkorunk jelei ott maradnak életünk helyszínein, ahogy a virág illata is ott marad a szobában, amit díszített" - Chateubriand
ovodaivilag.hupont.hu
► Ez az Oldal Emily Osment/Lilly Truscottal foglalkozik.<3 Itt mindent megtalálsz, Emily/Lilly - ről !!!! Ha esetleg kellene vmi(hír,kép fejléc stb.)Emilyről vagy Lilly ről írj egy e-mailt és én máris küldöm azt amit kértél!!o.O
emily-osment.hupont.hu
► Te viccelsz!!!
viccesoldalll.hupont.hu
33. MAJIV
► A LEGTUTIBB DOLGOK ITT VANNAK!!!
majiv.hupont.hu
34. ------- MARVEL MOVIE COLLECTION ------- (Marvel szuperhősök gyűjtemény)
► A gyűjtemény a Marvel Studios filmjeinek legkedveltebb szereplőit formálja meg a DeAgostini Collestibles jóvoltából, 1:16-os méretarányban, élethű pózokban, bámulatos részletességgel kidolgozva, fémes műgyantából, kézzel festve, számozott talapzattal
marvel-movie-collection-f.hupont.hu
35. BRIGITTA CICÁI
► Néha oroszlánnak érzem magam, Aki tévedésből egy kiscica testébe bújt.
cicagaleria.hupont.hu
36. autót szerelünk
► Autószerelők, autósboltok és mindenki az autós szakmából 1 helyen
autotszerelunk.hupont.hu
37. Cluster fejfájás hatékony kezelése akupunktúrával. Te se szenvedj tovább!
► Gyógyíthatatlannak tartott Cluster fejfájás... A ciklus egy hét alatt lezárható, bizonyítottan hatékony terápiám neked is segít.
cluster-fejfajas.hupont.hu
38. Gombanauta
► Miniatűr figurafotózás a természetben... Legtöbbször gombákkal... illetve tessék csak figyelni a képeket!
gombanauta.hupont.hu
39. Mindenkiben lakozik egy BOSZI!!!
► És benned pontosan mi rejlik?
boszitan.hupont.hu
40. Farkasok világa
► Láss farkas szemmel! Szerinted ők mit látnak bennünk?
rebifarkasai.hupont.hu
► Pólónyomtatás, Műhímzés, Gravírozás, Egérpadra nyomtatás, Bögrére nyomtatás, Ajándék tárgyak gravírozása
printstudio.hupont.hu
42. Kelengyés láda
► Ha ránézünk egy tulipános ládára, vagy festett bútorra azt érezzük, hogy ezek a virágok élnek, kapcsolatot teremtenek velünk, felemelnek egy magasabb életminőségbe.
kelengyeslada.hupont.hu
► I love you MICHAEL !
mjackson.hupont.hu
44. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből
► Galor hibrid gyöngytyúk naposcsibe eladó. Gyors növekedés, kiváló húsminőség, országos kiszállítás
csibekelteto.hupont.hu
► Célunk, hogy olcsó és jó minőségű kerítésanyagokkal szolgáljunk az ország egész területén.
drotkeritespapa.hupont.hu
46. Anime Terra
► Anime, Japán, Manga, K-pop!
animeterra.hupont.hu
► ez az oldal csak h2o-val foglalkozik!!! remélem tetszik, ha tetszett akkor kérlek gyere vissza???és reklámozd az oldalt köszi: szerki
sellomesek-info.hupont.hu
48. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN
koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu
49. www.bestoldal.hupont.hu :D
► Sziasztok!!Ezen az oldalon sok mindent megtalálhattok.Remélem jól fogjátok magatokat érezni és minnél többször látogattok majd el=) puszi minden látogatónak: a $zerki
bestoldal.hupont.hu
► Magyar (és Külföldi) Érmék és Bankjegyek
sztanpan.hupont.hu
51. Heroes of Light klánoldala
► Hamarosan elkészül a Heroes of Light klán rendszeresen frissülő weboldala!
graphia.hupont.hu
52. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!
► sya.......ez olyan Emo-s oldalnak keszult♥♥♥ de hogy ne csak azok nezzek ezert mas is van
evelin-tiki.hupont.hu
53. KIADÓ Lakás, iroda, Családiház, ingatlan ajánlat keresés Budapest
► Bérbeadó KIADÓ LAKÁSOK IRODÁK ingatlan BUDAPEST Bérbeadó, színvonalas, felújított, igényes LAKÁSOKAT - IRODÁKAT, KERESÜNK - KINÁLUNK Budapest területén, üresen vagy bútorozva, hosszú távú bérlésre.Tel:4091319 06 30 2312667 e-mail: info@berbeado.hu w
ingatlanbp.hupont.hu
54. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon
► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA
japanautoalkatresz.hupont.hu
55. SMINK AMI RÓLAD SZÓL . . . sminktréning november 22.
► smink , sminktréning, 3d szempilla, szempillahosszabbítás, tű nélküli mezoterápia, kozmetikai kezelések
veronikasmink.hupont.hu
► Üdvözöllek az oldimon.Remélem hogy tetszeni fog.De mivel már itt jársz innen látom hogy tetszik.Mindent leirok ida a spánielekről és mindennap frissíteni fogom remélem mindent meg találsz benne amit keresel.Sziasztok.jó szórakozást=)
cocker-spanyel.hupont.hu
57. Vattacukor világ
► Sziasztok! Beléptél egy rózsaszín álomba azaz a Vattacukor világba ahol mindenki boldog.
szaszalapja.hupont.hu
► Lengyel nyelv - online is
lengyeloktatas.hupont.hu
59. Róbert bútor
► Üdvözöljük a Róbert bútor honlapján.
robertbutor.hupont.hu
60. Csajoknak
► Sziasztok lányok! Ezt az oldalt a ti figyelmetekbe ajánlom. Lesz szó itt divatról,sztárokról,viccekről,receptekről és még sok minden csajos dologról!
bff-friends.hupont.hu
61. Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése
► Cégünk napelem rendszerek teljes körű kivitelezésével, telepítésével foglalkozik
napelemesrendszer.hupont.hu
62. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142
► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.
darazsirtasa.hupont.hu
► Menetrendek, TV műsorok, egyéb fontos dolgok
magyar.hupont.hu
64. Mozgássérültek Jász - Nagykun - Szolnok megyei egyesülete
► koordinátor oldal
hardboxer.hupont.hu
► Népszerű Angol divatmárka termékeit - ruhák, topok, farmerek, bőrkabátok, cipők, csizmák, szoknyák - forgalmazzuk Magyarországon webáruházunkban. Internet áruházunkban az exklúziv és casual divatárúkat megrendelés alapján szállítjuk házhoz.
newlook.hupont.hu
66. Szatmár-Bereg turisztikai ajánlója. Mintha hazajönnél!
► Szatmár-Bereg kapuja. Vendégszeretet, gasztronómia, infók, programok, szállások. Tessék belépni!
szilvaorszag.hupont.hu
67. Babadiszkont,babakocsi diszkont,baba járóka,baba diszkont,babakocsi akciók!
► Babadiszkont,Bababolt olcsó,webáruház és bolt.Minden ami a babának és a mamának kell megtalálható.www.bababoltolcso.hu
babadiszkont.hupont.hu
68. Fák ültetése, gyökereztetése
► Ha fát ültetsz segíted a temészetet
fa-ultetes.hupont.hu
69. dr Tihanyi Mariann életmód tanácsai
► Az leszel, amit eszel!
azegeszsegszakerto.hupont.hu
► Genealógiai tanulmányok és adattár
genealogiakolthay.hupont.hu
71. Adam Lambert fanok helye!!
► Ha szereted itt a helyed!!!!!!
adamlambertforever.hupont.hu
72. GIRL
► Ezt az oldalt lányoknak csinálom!!!Ha egy fiú is megnézi vagy beleolvas pattanásokat okoz!!!!!!!
teso-mellett.hupont.hu
73. Szocibontó.
► Szocialista gépjárművek, motorkrékpárok, robogók bontott alkatrészeinek árusítása, vétele, tartozékok, felszerelések vétele, eladása, bizományos értékesítése, bérbeadás. Használt ruhák eladása, vétele.
szocibonto.hupont.hu
74. Sterling Knight és Selena Gomez
► EZ A NEM RÉG KÉSZÜLT HONLAP INFORMÁCIÓKAT NYÚJT SZTÁROKRÓL, MINT PÉLDÁUL : SELENA, MILEY, +TESZTEK STB. !
sterlingandselena.hupont.hu